Hófödte táj...
Egy holló fagyott szárnnyal száll
Tarkopasz fák...
Rémálma valósággá vált

Amerre néz, csakis pusztaságot lát
Élelem nélkül várja a biztos halált
Hóvihar sûrûjében keresi a célját
Ily szörnyû telet eddig soha nem élt még át

Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melybõl füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Õ lassan követi a rozsdás sínt...

Hófödte tér...
A körúton csak porhót fúj a szél
Szoborként néz...
Elfogadni még mindig nehéz

Az emberek alszanak még
Bár kinyithatná a varázsszelencét
Csak egy kívánság, mit kér
Hozzon élelmet a szél

Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melybõl füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Õ lassan követi a rozsdás sínt...

Vörösen izzón, a távolból
Mint ragyogó tulipán
Feléledt tán a remény?
Íme egy kicsi lány

'Mondd, miért, ó miért állsz itt
Nagy, fekete madár?
Ha itt maradsz éhesen
Elragad a halál

De én majd megmentelek', szólt
S szaladt a kis leány
Majd vöröslõ, szép ruhájában
Magokat hoz talán...

És száll, csak száll a téren át,
Hiába a hó és jég
Nem feledi sohasem azt
Ki megmentette életét

Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melybõl füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Most újra kinyithatja szárnyait...